A Fehér-Truck Kft. 25 éve, 1995-óta foglalkozik haszongépjármű alkatrészek forgalmazásával, majd 2003-tól kamionok és pótkocsik szervizelésével, javításával, karbantartásával.

Mint minden magyar tulajdonú középvállalkozás, mi is nehéz, de fontos tapasztalatokkal szegélyezett úton jutottunk el a jelenbe. Alapító-tulajdonosként büszkén mondhatom, hogy ma a pótkocsi szervizelés területén cégünket magyarországi viszonylatban kiemelt pozícióban jegyzik, speciális igényekkel, fuvarfeladatokkal működő, illetve saját szervizzel rendelkező szállítmányozó cégeknek javítunk. Ügyfeleink ajánlanak minket, a gyártók, vezérképviseletek, márkaszerviz hálózatok keresik a velünk való együttműködést, a versenytársak pedig elismerik tevékenységünket.

A nagy flották költséghatékony kezelése éppolyan fontos feladat nekem és 16 kollégámnak, mint az a kis egyéni vállalkozó, aki probléma esetén nem tudja helyettesíteni eszközét. A magas szintű szolgáltatás mellett kiemelt figyelmet fordítunk a minőségbiztosításra, az ügyfél kapcsolattartásra és elégedettség mérésre.

Mivel saját alkatrész üzlettel rendelkezünk, ezért kapcsolatban állunk szinte valamennyi nagykereskedővel, vezérképviselettel. A napi többszöri beszállítás kiegészítve a saját anyagbeszerzéssel és raktárkészlettel azt eredményezi, hogy az alkatrészek rendelkezésre állásának ideje nagyon rövid, átlag 1-3 óra. Az azonosítást folyamatos számítástechnikai fejlesztések segítik.

Mottónk: A megbízhatóságot mi szállítjuk!

Várjuk szervizünkben!

Üdvözlettel,
Fehér István
Ügyvezető tulajdonos

bemutatkozo
25
wabco_service
bemutatkozo_3

MIÉRT VÁLASSZON MINKET?

  • A pontos, korrekt elszámolás és a megbízhatóság mindig is cégünk alappillére volt és lesz.

  • Szervezett, sokszorosan kipróbált javítási folyamataink garantálják a rövid átfutást és a megfelelő végeredményt.

  • Biztos lehet benne, hogy járművével úgy foglalkozunk, mintha a miénk lenne.

  • Kiemelt Prémium Partnereink számára (szinte) nincs lehetetlen kérés, akár hétvégén sem.

  • Több, mint 20 éves tapasztalatunknak köszönhetően eredeti és garantált minőségű alkatrészekkel dolgozunk.

  • Ügyfeleinkkel a kommunikáció közvetlen, sokszor barátinak mondható, a legvégsőkig megtartva emberi és szakmai hozzáállásunkat a problémákhoz, feladatokhoz.
.8/5
ÜGYFÉL ELÉGEDETTSÉG
db
GÉPJÁRMŰ SZERVIZELÉSÉT ÉS ALKATRÉSZ ELLÁTÁS BIZTOSÍTJUK ÉVES SZINTEN
db
FELMÉRÉS ÉS FÉKMÉRÉS / ÉV
  • „A munkáim miatt rendkívül nehezen tudom megszervezni a leállásaimat. A Fehér-Truck kollégái mindig maximális megértéssel és segítőkészséggel álltak a problémákhoz, ezúton is köszönöm a segítséget!”

    Ügyfeleink mondták
  • „Gyakran előfordul, hogy csupán egy napom van a munkákra. Ha előre egyeztetünk, ők ennyi idő alatt elvégzik azokat a nagyjavításokat, amit még a legkomolyabb műhelyek sem vállalnak. Bravó!„

    Ügyfeleink mondták
  • „Lehet, hogy a kis szervizeknél drágábban dolgoznak, de a munka minősége nagyon jó, a beépített alkatrészekre sem lehet eddig semmi panaszom. Az elmúlt évek igazolták, hogy a minőség a folyamatos kontrollal rendkívül megbízhatóvá tette a járműparkomat.”

    Ügyfeleink mondták
  • „Az előre megbeszélt időpontok és költségek be vannak tartva, amennyiben a javítás során bármilyen előre nem látható probléma merülne fel, azt azonnal jelzik. Eddig még mindent megoldottunk közösen, hosszútávon számítok a munkájukra.”

    Ügyfeleink mondták
  • „Minden dokumentálnak, minden új információt, számottevő módosítást elküldenek. Eleinte furcsa volt a sok adminisztráció, de rá kellett jönnöm, hogy utólag minden vissza tudok ellenőrizni és ez nagy segítség a munkámban. Mindig stimmelünk, nincs vitás kérdés.”

    Ügyfeleink mondták
  • „Régóta ismerem a céget, tudom, hogy a külsőségek nem mutatják a valós tudást. Megérdemelte a csapat a költözést, az új „bázis” szép lett és praktikus. A sofőrjeim is szívesebben várakoznak, mióta ezt külön helyiségben tehetik meg.”

    Ügyfeleink mondták
© Minden jog fenntartva 2016 Vállalási Szabályzat by www.fehertruck.hu